|
A kiválasztási rendszerünkben a jelentkezőket mind személyiségbeli tulajdonságaik,
mind szakmai kompetenciáik alapján vizsgáljuk. Ezek vizsgálatához a pályázók több lépcsős eljáráson
vesznek részt gyárunkban. A kiválasztási folyamat minden esetben tartalmaz szakmai interjút, pozíciótól
függően pedig Assessment Centert (AC) vagy úgynevezett hosszúnapot.
TOBORZÁS
A vállalatnál felmerülő munkaerő igény kielégítése több forrásból történhet. Elsőként
a korábban beküldött pályázatokból felépülő adatbázisban szereplőket vizsgáljuk meg, illetve belső
információs rendszerünkön keresztül kollegáinkat is értesítjük a nyitott pozícióról. Ezzel egy időben
a vállalat honlapjának oldalán is megjelentetjük álláshirdetésünket. Új munkatárs keresésekor
hirdetéseinket természetesen külső médiában is közzé szoktunk tenni. Rendszeresen hirdetünk újságban és
internetes álláskereső oldalakon, illetve egyes esetekben igénybe vesszük fejvadászok segítségét is.
KIVÁLASZTÁS
A toborzási csatornákon beérkezett pályázatokat előszűrjük, több lépcsőben választjuk
ki az aktuális keresési feltételeknek leginkább megfelelő jelölteket.
Pályázatok elbírálása
Az első lépcső a beérkező pályázati anyagokban lévő információk összevetése a
hirdetésben megfogalmazott elvárásokkal.
Telefonos előszűrés
Amennyiben a pályázat pozitív elbírálás alá esik, felvesszük a kapcsolatot a jelölttel
telefon keresztül. A pár perces beszélgetés során a pályázati anyaggal, illetve az abban lévő
információkkal kapcsolatosan teszünk fel néhány kérdést, illetve a meghirdetett lehetőségről osztunk
meg bővebben információt. A sikeresen pályázók a továbbiakban az alábbi személyes találkozókra
számíthatnak.
AC (Assessment Center - Értékelő Központ)
Pozíciótól függően a szakmai interjú előtt a jelentkezőket ezzel az összetett eljárással
igyekszünk megismerni. Fő célja a pályázó személyiségbeli tulajdonságainak feltérképezése a meghirdetett
munkakörben elvárt kompetenciákra vonatkozóan. Az egész napos elfoglaltságot jelentő AC-t pszichológus
segítségével folytatjuk le, ahol különböző két-, és több személyes szituációs helyzetekben való
szereplésre kérjük a résztvevőket.
Szakmai interjú
Szakmai interjúra általában az előszűrést követően kerül sor, illetve pozíciótól függően
ezt megelőzheti az AC. Az interjú általában egy órás interaktív beszélgetés, mely során mind a jelöltnek
alkalma nyílik a vállalat, illetve a pozíció megismerésére, mind pedig a vállalat szakembereinek a jelölt
szaktudásának feltérképezésére Az interjún a vállalat részéről a humánerőforrás, illetve a szakmai
terület képviselői és a közvetlen vezető vesznek részt.
Hosszúnap
A hosszúnap alkalmazására egyedi esetekben kerül sor. A jelölt egy próbanapon vesz részt
a megpályázott munkahelyen, ahol a kollegák ismertetik a saját, illetve a megpályázott pozícióval járó
feladatokat. Előnye, hogy a pályázó teljesebb képet kap a feladatkörről, a leendő kollegákról,
munkakörnyezetről. Ugyanakkor a kollegáknak is alkalma nyílik véleményt alkotni a pályázóról. A
hosszúnapot követően a döntést a pályázat sikerességéről a csoport véleménye alapján a közvetlen vezető
hozza meg.
Visszajelzés
A kiválasztási folyamatban született döntésekről a pályázók - kedvezőtlen döntés
esetében is - visszajelzést kapnak.
|